Hírek & Események

Esélyegyenlőségi Nap 2019

Ötödször tartották meg az esélyegyenlőségi napot Ajkán

Az önkormányzat mobilitási hét programjainak keretén belül a Molnár Gábor Műhely Alapítvány szervezésében immáron ötödik alkalommal tartottak közösségi rendezvényt Esélyegyenlőségi nap elnevezéssel a napokban az Agóra téren. Az esemény célja továbbra is ugyanaz, mint korábban: kerüljenek közel az épek a valamilyen formában fogyatékossággal élőkhöz!

A Molnár Gábor Műhely Alapítvány intézményvezetője Lovas Irén lapunkkal megosztotta, az idei esélyegyenlőségi napot a mozgás fontosságának hangsúlyozása és a környezettudatos szemlélet gyakorlása köré építették. Az előbbit a veszprémi Rendészeti Sport Egyesület, Mozgásban az erő elnevezésű sport programjai, az utóbbit pedig az Avar Ajka Kft. munkatársainak szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos ismertetői biztosították.

Az esélyegyenlőségi rendezvényük különlegességét adta továbbá, hogy a városnak a szociális ágazatban tevékenykedő szervezetek dolgozói megtisztelték jelenlétükkel a komoly tartalmi üzenettel bíró napot. Többek között jelen volt az Ajkai Család-és Gyermekjólét Központ, a Kristály-völgy Egyesület, a Magyar Vöröskereszt szervezete, akik közül többen véradásra invitálták az ezúton segíteni vágyókat. A rendőrség vagyonvédelmi bemutatóval színesítette a programot, de az ajkai Vahur Állatvédő Egyesület állatsimogatója szintén nagyon közkedvelt volt. Az állatvédők az örökbefogadás lehetőségével is megszólították a felelős kutyatartás iránt érdeklődőket, azokat, akik szerető gazdái szeretnének lenni egy kedves négylábúnak.

Lovas Irén továbbá elmondta, ez a rendezvény minden évben egy várva várt nap az alapítvány életében. A fogyatékkal élők már hetekkel ezelőtt készülnek szavalatokkal, zenés műsorral arra a bemutatkozásra, hogy megszólítsák az utca emberét, hogy egy kicsit jobban megmutassák, kik is ők valójában. Az üzenetük a nap végére minden bizonnyal egyre több ép ember szívéhez ért, megtapasztalták milyen szeretetteli emberek és hasznos tagjai a társadalomnak a fogyatékkal élők.

Óvodások, iskolások, vagy csak egyszerűen az utcán sétáló emberek a sérültek invitálására egy speciális bátorságpróbán is részt vettek. Olyan akadályokat kellett legyőzniük, melyek, mintegy tükröt mutatva számukra érzékeltették azt a sok nehézséget, amivel a fogyatékkal élőknek nap mint nap meg kell küzdeniük. A kísérőprogramok mellett, nagy sikert aratott a Rolling Country Kerekesszékes Tánccsoport, a fogyatékossággal élők zenekarai, a Tordasi Szivárvány Együttes és a Hangadók Zenekar. Könnyűzenei műsorral fellépett még a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar és hamisítatlan cigányzenével a Fláre Beás formáció. A napot a Kopaszkutya R.T. koncertje zárta.

https://www.youtube.com/watch?v=3VClN_xcwrs

https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/otodszor-tartottak-meg-az-esel...

YouTube Video: 
Tags: 

Az MGM Alapítvány

A Molnár Gábor Műhely Alapítvány testi, érzékszervi és értelmi fogyatékossággal élő felnőttek nappali intézménye. A nappali ellátáson belül részt vesznek fejlesztő foglalkozásokon, életvezetési foglalkozásokon és színvonalas művészi tevékenységet is végeznek. Az Ambrózia színjátszók drámáznak, míg a Hangadók zenekar akár két órás koncerttel is tud szórakoztatni. Emellett dolgoznak is, szociális és rehabilitációs foglalkoztatás keretén belül. Szőnek, csomagolnak, sorjáznak, és még sok más egyéb tevékenység is szolgálja életüket.

Kapcsolat

Molnár Gábor Műhely Alapítvány

Levélcím: 8400 Ajka, Móra Ferenc utca 30.

Tel: +36-88/213-844

Email: mgma.ajka@gmail.com

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.