Pályázatok

EFOP-1.3.5-16-2016-00340

 

EFOP-1.3.5-16-2016-00340 azonosítószámú projekt címe: Diákok, aktív nyugdíjasok és fogyatékossággal élő önkéntesek közös aktivitása a társadalmi integrációért, és a generációk együttműködéséért

A Molnár Gábor Műhely Alapítvány Ajka városában a felnőtt fogyatékossággal élők nappali ellátását és foglalkoztatását végzi. 2010 óta vagyunk hivatalosan is önkéntes fogadószervezet, és 2013-tól az Önkéntes Ponttal szorosan együttműködve, a közösségi szolgálatos diákok és az idősebb korosztály önkéntes tevékenységét is szervezzük.

Szakmai munka:

Az önkéntesség, egy belső emberi szándékból indul, és arra irányul, hogy valamely területen a jobbítás megvalósuljon. Azonban ezen a szép íven számos feltáratlan feladat van, amit irányítani, szervezni, figyelembe venni és koordinálni szükséges. Mind az önkéntes, mind a fogadószervezet részéről. Ebben hat éves tapasztalattal rendelkezünk!

Önkéntes tevékenység végzése, közvetítés. Kapcsolatainkat a szociális, oktatási és nevelési területen tudjuk kamatoztatni. A tevékenykedtetés, a közös programok, rendezvények, események hatására kialakul az egység-érzés, a közösségi kohézió, amely további közösségek építését is lehetővé teszi.

Népszerűsítjük az önkéntességet, és ösztönözzük a lakosságot, hátrányos helyzetű embereket önkéntes tevékenység végzésére.

Kik lehetnek önkéntesek?

A hátrányos helyzetű emberekből kikerülő önkéntesek: A foglalkoztatást helyettesítő támogatás megtartásának egyik feltétele a 30 napos önkéntes munka. Több nehéz sorsú, kora és egészségi állapota miatt elhelyezkedni nem tudó önkéntes ismerkedett meg az önkéntességgel.

Lakosság, mint önkéntes: Alapítványunk, a szociális felnőttképzés gyakorló intézménye is. Rendszeresen visszajárnak önkéntesként a régi hallgatóink, és hoznak magukkal barátokat is. A közösségi médiában aktívak vagyunk, és célzottan is hívjuk a lakosságot egy-egy rendezvényünk segítésére.

Szociális, oktatási és nevelési intézmények önkéntesei: Az iskoláknak a közösségi szolgálat megszervezése komoly kihívást jelent és sokat tettünk azért, hogy a diákok megérezzék, megértsék és a szülők is elfogadják, hogy az önkéntesség értéket képez.

Civil szervezetek, közösségek, mint az önkéntességet segítők: Alapítványunk több szervezettel is együttműködik annak érdekében, hogy az önkéntesek felkészítése, a szervezeteknél fellelhető feladatok szakértelmet igénylő és önkéntesen is elvégezhető elemei szétbonthatók legyenek, ezáltal kölcsönös megelégedettség alakuljon ki.

Szakmai feladatok a projektben

Az önkéntesség népszerűsítésére, társadalmi elfogadottságának növelésére rendezvények szervezése és azon való részvétel (Borfesztivál Ajka, Pünkösdi vigasságok Ajka, Mobilitás hét, Esélyegyenlőségi nap, Kiscsőszi Pajtafesztivál, Ajkai Napok).

Az önkéntesek felkészítését 1 napos műhelymunka keretében végezzük, a toborzási hullámoknak megfelelően. A felkészítés során az önkéntes hallhat arról, hogy mi az az önkéntesség, milyen kötelezettségekkel jár, mit lehet csinálni, mint önkéntes, milyen jogviszony keletkezik, s miért jó az önkéntesség. Kezdetben az Önkéntes Pont szolgáltatásait ismertetjük meg a további szervezetekkel és a lakossággal, segítjük továbbá a szervezetek befogadását, regisztrációját is. Önkéntesek „élménybeszámolóit” közzétesszük a virtuális közösségeinkben. A jó gyakorlatokat elektronikus úton megküldjük az együttműködő szervezeteknek. A közösségi oldalunkon eseményt hozunk létre egy-egy rendezvény népszerűsítésére, ahol mérhetővé válik, hogy hány embert értünk el a programokkal.

Kiemelten fontos a diákok, és a nyugdíjasok közös munkája az „élet iskolájában”, valamint az integráció a sérültek aktív jelenlétével a programokon, eseményeken, rendezvényeken.

Programok

Önkéntes tréning: Az önkéntesek számára biztosított önkéntes tréning 30 óra időtartamban, 15 fő részvételével. Célja, hogy felkészítse a potenciális önkénteseket az önkéntes tevékenység végzésére, információt nyújtson az önkéntes tevékenység sajátosságairól valamint a jogszabályi környezetről.

1.) A 10 fős találkozók az önkéntesek számára megrendezésre kerülő havi egyeztetés/munkaértekezlet, illetve a nagyobb programok előtti találkozók. Kalkulálva havi 1 találkozó + összesen 4 külön egyeztetés.

2.) A 30 fős esemény magában foglalja

- a projekt területén működő szociális, egészségügyi, kulturális és oktatási területen lévő szervezetek, civil szervezetek számára szervezett workshopokat (12 db).

- az iskolák diákjai illetve civil szervezetek, idős klubok, valamint egyéb érdeklődők számára szervezett előadások - itt lehet bármilyen más szervezet által szervezett rendezvényen előadás, bemutatkozás, kitelepülés, valamint önkéntes akciók, stb.... (18 db),

3.) Nagyrendezvény: a program ideje alatt a célcsoport részére, valamint egy társadalmi ügy céljából nagyobb kitelepült akció szervezése (ételosztás, karácsonyi program, hulladékgyűjtési akció, falunap, stb...) Lehet csatlakozni bármilyen profilba illő nagyrendezvényhez. Lehetőség van iskolában történő program szervezésére. Évente 2 rendezvény (6 db).

Az EFOP-1.3.5-16-2016-00340 fő törekvése a társadalmi felelősségvállalás, együttműködés és szolidaritás előmozdítása.

Generációk közötti együttműködés és kapcsolat, társadalmi összetartás erősítése, fiatal felnőttek és a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának elősegítése, valamint a társadalmi és közösségi szerepvállalás ösztönzése. Idősek széleskörű társadalmi részvételének támogatása.

Az önkéntesség keretei között az idősek tevékeny életmódjának elősegítése megfelelő válasz lehet az idősödés kihívásaira is.

Ajka Város HEP tartalmazza: „Az idősek helyzete, esélyegyenlősége: A fejlődésmodell a passzivitás helyett az idős emberek aktivizálását célozza meg. A törekvések arra irányulnak, hogy az idősek (újra) bevonhatóak legyenek a társadalomba. Fontossá válik a felnőttoktatás, az egész életen át tartó tanulás és a generációk közötti kapcsolatok javítása.” Új értelmet nyert az időssé válás folyamata.

A fogyatékossággal élők minél szélesebb körű bevonása szükséges.

https://canadiantoprx.com

 

A programok tervezésekor arra törekedtünk, hogy egyensúlyban legyenek a programok, események, rendezvények. Reálisan megvalósíthatók és leszervezhetők legyenek. Ezért a 10 fős rendezvényből 30 db. a 30 fős rendezvényből 30 db. a csoportfoglalkozásból 15 db, a nagyrendezvényből 6 db. kerül megvalósításra.

 

Az MGM Alapítvány

A Molnár Gábor Műhely Alapítvány testi, érzékszervi és értelmi fogyatékossággal élő felnőttek nappali intézménye. A nappali ellátáson belül részt vesznek fejlesztő foglalkozásokon, életvezetési foglalkozásokon és színvonalas művészi tevékenységet is végeznek. Az Ambrózia színjátszók drámáznak, míg a Hangadók zenekar akár két órás koncerttel is tud szórakoztatni. Emellett dolgoznak is, szociális és rehabilitációs foglalkoztatás keretén belül. Szőnek, csomagolnak, sorjáznak, és még sok más egyéb tevékenység is szolgálja életüket.

Kapcsolat

Molnár Gábor Műhely Alapítvány

Levélcím: 8400 Ajka, Móra Ferenc utca 30.

Tel: +36-88/213-844

Email: mgma.ajka@gmail.com

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.